KITÜNTETTÉK TARICS SÁNDORT

Kitüntették Tarics Sándort, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát

A miniszterelnök javaslatára Shmidt Pál Magyarország elnöke Tarics Sándornak, a világ legidősebb  élő olimpiai bajnokának a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt kitüntetést adományozta. A kitüntetést Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul adta át Tarics San Francisco-i otthonában. Tarics Sándorral ez alkalomból beszélgettünk:

Ön 1936-ban nyert olimpiai bajnokságot Berlinben a vizilabdacsapat tagjaként. Hogy sikerült bekerülni az egyébként cimvédő, az előző Los Angeles-i olimpián is nyertes csapatba?

-Nem ment könnyen. Centerjátékos voltam, azon a poszton játszott minden idők egyik legjobb játékosa, Németh Jamesz. Őt nem tudtam kiszoritani, de első számú tartalék lehettem. Abban az évben én lettem előtte a bajnokság gólkirálya, a Komjádit követő kapitány, Beleznai egyszerűen nem tudott kihagyni.

-Gondolom az adhatta a csapat erejét, hogy meg kellett minden helyért harcolni.

-Nagyon is. Jamesz jobb keze félelmetes volt, de a németek kineveltek egy Bauer nevű játékost, aki kizárólag azt tudta játszani, hogy őt lefogja. Igy került az én játékom előtérbe. Én két kezes játékos voltam, oda kellett figyelni a bal kezemre is. Nem lőttem bomba gólokat, inkább finoman, éppen csak menjen át a gólvonalon. Ennek az is volt az előnye, hogy az esetleges lepattanó a kapu közelében maradt, nem lehetett belőle lefordulni. Bizony volt olyan időszak, amikor nem nagyon beszéltünk egymással Jamesszal, vagy az őt a medencében kiszolgáló Halassy Olivérrel. Ők a feltörekvő riválist látták bennem. Aztán 56-ban meglátogattam Jameszt Madridban. Sok beszéd ott sem volt, szótlanul sirtunk egymás vállán.

-Mikor szerepelt utoljára a válogatottban?

-1936-ban a válogatottság mellett épitészmérnöki diplomát szereztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. 38-ban még tagja voltam a háború előtti csonka Főiskolai Világbajnokságot megnyert Magyar csapatnak, aztán abbahagytam az aktiv játékot.

-Hogy került San Francisco-ba?

-1948-ban hivatalos engedéllyel hagytam el Magyarországot. Először Indianá-ban tanitottam, onnan költöztem át két év után ide Észak-Kaliforniába. Betársultam egy tervezővállalatba, melyet később egyedül vezethettem. Csak San Francisco-ban 5 metroállomást, számtalan kórházat, iskolát terveztünk. Személyes találmányom segitett abban, hogy a földrengésveszélyes területeken is elkezdhettek biztonságos magasépületeket épiteni. 87-ben mentem aztán nyugdijba.

-Milyen a kapcsolata az otthoniakkal?

-A 60-as évek eleje óta járok haza. Első utam az uszodába vezet. A régiek közül már alig van valaki, már azok is mennek el, akiket még mint ifijátékos ismertem meg. Utoljára a pólósokkal a Pekingi olimpián találkoztam. A Magyar-amerikai döntő előtt kérdezte is a San Francisco Cronicle jelenlévő tudósitója: na Sándor, kinek drukkolsz? Azt hiszem, az Egyesült Államok a világ egyetlen olyan országa, ahol elfogadták válaszomat: én bizony a magyaroknak, mondtam. Másnap aztán a tudósitás úgy kezdődött: Tarics lélekben kettészakadt, de nem veszithetett…

-És az itteni magyarok? Velük hogy van?

-Az én korosztályom sajnos már elment. Egy két emberrel tartom a kapcsolatot. Ugyanakkor megelégedve látom, hogy az utóbbi években milyen pezsgés indult meg az itteni magyar életben. A közösség felpezsdült, köszönhetően a nagykövet, Bokor Balázs munkájának. Az ő személye nagy befolyással van erre a folyamatra. Örülök, hogy ezt a megtisztelő elismerést ő adhatta át nekem.

-photo(2)

Speak Your Mind

Tell us what you're thinking...
and oh, if you want a pic to show with your comment, go get a gravatar!