Papa Bár

„PAPA BÁR” a Hajós utcában

Az éjszakai élet a világ minden városában hasonló. Szervesen kapcsolódik a helyi szinházi élethez. Az előadások után a darab által feldobott nézők hazafelé menet még beülnek valamilyen bárba oldani a feszültséget egy-egy ital erejéig.

Budapesten sem volt ez másképp. Még a hatvanas években is számtalan szórakozóhely között lehetett választani a Moulin-től a Miniatűrig. A szakmának, a statisztáknak és a szinészeknek pedig ott volt a Fészek. Aztán a Fészek fokozatosan elnéptelenedett, már a kártyások is elmaradoztak, nem maradt vonzó hely szinész barátainknak éjjeli menedékhely (sic) gyanánt, mignem az Ajtai házaspár gondolt egy merészet, és kinyitotta a Balettcipő-t.

Nos a hely hamar a fővárosi éjszaka kedvelt találkozóhelyévé vált, ahol szinésztársaságok és az ő sleppjeik múlatták a hajnalt Balogh  Feri értő zongorajátéka mellett. Mikor a hely kezdte kinőni magát, tőle sétatávolságban megnyilt a “Piaf” és ez a szituáció végképp elviselhetővé téve a szomjúhozó polgárok késő éjszakáit.

De ahogy mindennek, ennek is vége szakadt, Ajtaiék megunták az éjszakázást, a Piafot átalakitották, megintcsak nem volt hova menni az magányos hajnali órákban, mignem két, a fenti helyeket valamikor sűrűn látogató fiatalember gondolt egyet, és az Operaház mellett a Hajós utcában kinyitotta a Thália bárt, szigorúan csak hiánypótló célzattal. A bár nem nagy, pont akkora, hogy a környék szinházainak azon rétege, amelyik még éjszaka is igényli feszült idegállapotának oldását, elférjen benne. Külön tanulmányt érdemelne, hogy a régi slepp hogyan maradt el az éjszakai életből. A kávéházak is azért tünedeznek el, mert létük a kávéházi léhűtők intézménye nélkül egyszerűen elképzelhetetlen, és modern korunk ezen személyek megélhetését egyszerűen ellehetetlenitette – de térjünk most inkább vissza szinészeink révéhez.

A hellyel való ismerkedést egy könyvbemutató utáni este (lásd 26. oldal) kezdtem a szintén Budapesten tartózkodó Bunyik Bélával. Őt belépésekor a főnök, “Papa” név szerint köszöntötte, megemlitve, hogy már a nyáron is volt ott néhány percig egyszer egy délután. Bunyik kicsit gondolkodott, majd igazat adott Papának. Engem nem üdvözölt, csak annyit kérdezett: a szokásost? Vagy 30 éve nem láttuk egymást, de egyikünk sem változott annyit, hogy ne ismerjük fel a másikat. Papa, a bár vezetője tanult szakmáját tekintve bizományi becsüs volt, innen az ismeretségünk. Mindig lehetett rá számitani, valahogy előre tudta, a következő héten milyen komputerekre lesz szüksége az állami szerveknek, és azt ő milyen becsült áron fogja majd átvenni a véletlenül arra járó eladóktól. Valahogy soha nem tévedett, az esetlegesen előfordult problémákat vagy sikertörténeteket pedig éjfél felé a Balettcipőben egyeztettük, általában a teljes egyetértésig.

A bár hangulata amolyan szinházi, a falakon korabeli szinészek képeit emeli ki a nem túl erős világitás. Minket az egyik sarokba ültetett le, majd gyorsan megjegyezte a mellettünk ülő asztaltársaság felé bökve a fejével: itt van a a balttművészet jövője. Az asztalnál hat kislány beszélgetett angol-orosz Magyar keveréknyelven, Új-Zélandból, Moszkvából, Sanghajból, és Dél-Afrikából. Mint kiderült, volt közöttük egy kecskeméti is, de ő nem nagyon kapott szót. De külön asztala volt a Nemzeti statisztáinak, és már volt foglalás a Madáchból érkezőknek is. Mi Bunyikkal a könyvbemutatóról beszélgettünk, a bár pedig lassan megtelt. Papa sűrűn mondogatta nekünk ki kicsoda, melyik szinházból érkezik. Hiába, mi amerikában élők már nem nagyon ismerjük az otthoni új generációt.

-Figyeled? Minden előadás szereplőit ismeri, pontosan tudja, mikor van vége a jeleneteknek és a daraboknak – hivta fel a figyelmemet Bunyik. És tényleg, Papa percre előre megmondta, ki fog beesni hozzá a bárba. Na, egy meglepetés őt is érte, amire nem számitott. Szakértő konferálása nélkül nyitott be a minket kereső, és könyvbemutatójáról érkező Bokor Balázs.

safe_imageCAGTNMH1

Speak Your Mind

Tell us what you're thinking...
and oh, if you want a pic to show with your comment, go get a gravatar!