ZEP

ZEP
Mire nem jó a Facebook? Most kaptam meg egy felvételt, amely a New York-i Kennedy Centerben készült, majd egy éve már. Obama köszöntött néhány kultúrális nagyságot, Lettermant, Dustin Hoffmant, stb. De az igazi köszöntés három idős úrnak szólt, a Led Zeppelin még élő tagjainak, a Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones triónak.
A tisztelgő koncert zárásaként a szinpadra lépett Nancy és Ann Wilson a Hart sztárjai, és belekezdtek a Stairway to Heaven klasszikus dallamaiba, és megállt az idő. Jobban mondva felgyorsult, és a három idős úron, és velük együtt rajtam is átszaladt vagy negyven év, annak is az eleje leginkább, a szép és boho fiatalságunk, hogy ezt megérhettük, hogy ők (ellen)kultúrát csinálhattak, mely mára a main stream lett, én pedig, hogy ennek a magam módján aktiv részese lehettem.
A dalról annyit, hogy igy érdemes irni, amikor valamit, amit egyébként naponta hallgatok a kedvenc adómon, egy másik előadó, más, női megvilágitásban, fiatalosan hangszerelve, megtöltve a ma dinamikájával felemel olyan magaslatra, ami még jobb, mint amiről azt hittük, ez a csúcs, innen már nincs hova emelkedni.
A kezdeti sokk lassan oldódik az urakon. A második strófánál már összehunyoritanak – régi meghitt ellenségeivé váltak egymásnak -, hiába no, mégiscsak mi irtuk ezt a szösszenetet, gondolják, majd kénytelenek kiesni a szerepből, eláll a lélegzet náluk is, katarzis, vagy mi a fene ez a szakirodalom szerint. Itt a képeken elmorzsolt könnyek, a meghatottság három különböző megnyilvánulása.
Sirok én is, mit sirok, ömlenek a könnyeim. Látom a három urat már megtörten, miközben ők legbelül ugyanazt a fiatalos energiát érzik mint én, de hát szembesülni kellett a tükörrel, melyet egy fiatalos előadás tart elénk, az érzés egy dolog, a ráncok, a mákos, helyenként galambősz haj a másik, és ha ennek is megvannak a naponta érzett szépségei, azért mégsem ugyanaz a kettő. Ha agyonütnek sem tudnám már azzal a tempóval verni a dobot, mint az a szemét ott a képernyőn teszi – zseniálisan.
A könnyek között persze ott az örömé is. Teremtettünk valamilyen kultúrát, amely még alkalmas a mai felnövekvő nemzedék érzéseinek kifejezésére is, együtt tudunk velük érezni, nagyobb dolog hogy egymással is, felszabadult boldogság a holnapi harcok, mindennapi hitványságaink előtt.
Kerül ahány könnybe kerül, meghallgatom még egyszer…
http://blogs.vancouversun.com/2012/12/27/heart-plays-led-zeppelins-stairway-to-heaven-makes-robert-plant-cry-video/
led-zeppelin-kennedy-honors

Speak Your Mind

Tell us what you're thinking...
and oh, if you want a pic to show with your comment, go get a gravatar!